A FIONA – Fiatal Nőkért Alapítvány szervezésében végzett "Férfibeszéd: családról és munkáról" című kutatás eredményeiből készült tanulmány fontos szakmai ajánlásokat is tartalmaz a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolását elősegítő politika, valamint a Családbarát Munkahely Díj pályázat továbbfejlesztésére.
A FIONA – Fiatal Nőkért Alapítvány szervezésében végzett "Férfibeszéd: családról és munkáról" című kutatás felmérte, hogyan vélekednek vezető állásban lévő férfiak a két nem esélyegyenlőségéről a munkahelyen és a családban, különös tekintettel az Európai Uniós elvárásokra.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által támogatott hiánypótló kutatás célja az volt, hogy felmérje azoknak a férfiaknak a személyes hozzáállását, akik – önként vagy szükségszerűen – már kapcsolatba kerültek a nők és férfiak egyenlősége témájával. Ezen belül a munka és család összehangolásának kérdésével, az Uniós és magyar nemzeti politikákkal, illetve az ehhez kapcsolódó intézkedésekkel, például a Családbarát Munkahely Díjjal.
A kutatás eredményeiből készült tanulmány szakmai ajánlásokat is tartalmaz a nemek egyenlősége nemzeti stratégia, a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolását elősegítő politika, valamint a Családbarát Munkahely Díj pályázat továbbfejlesztésére:
Szakmapolitikai javaslatok
A családbarát intézkedések támogatása és a Családbarát Munkahely Díj egy átgondolt koncepcióba illeszkedjen, amely a foglalkoztatással és a demográfiai helyzettel/gyermekvállalással hitelesen foglalkozik. Ezek a prioritások az Európai Unió részéről is megjelennek, tehát jelentős intézményi támogatást élveznek.
Komplex változások szükségesek, amelyekben helyet kap a munkahely, az oktatás, a média, a család szerepe és a szociálpolitika egyaránt. Ezek közül csak egy szegmens a munkahely.
A kormányzat részéről egyértelmű iránymutatások, prioritások és üzenetek rögzítése a gazdasági környezet számára.
Jogszabályi támogatás a családbarát intézkedéseknek: pl. a távmunka és más rugalmasabb munkaszervezési formák lehetővé tétele a közigazgatásban is, adó- és nyugdíjjárulék törvények megváltoztatása.
További alternatív munkavállalási formák (például osztott munkakör) bevezetésének támogatása, amelyeknél ugyanakkor figyelni kell arra, hogy ne erősítsék meg a hagyományos nemek szerinti munkamegosztást.
Az apák támogatása és ösztönzése, hogy ők is merjenek élni a családbarát intézkedések teljes körével (lásd munkaidő-kedvezmény, csökkentett munkaidő, gyermeknevelési szabadság igénybevétele).
Az apák feladatvállalását ösztönző átfogó médiakampány indítása, amely szerepmodelleket mutatna a fiatal férfiak számára.
A munkavállaló igényeivel egyeztetett egyéni családbarát munkahely szerződés csatolása a vállalati szerződésekhez.
A vezetőképzésbe, HR-képzésbe a családbarát intézkedések, valamint általában a nemek egyenlősége téma integrálása.
A Családbarát Munkahely Díjjal kapcsolatos javaslatok
A Családbarát Munkahely Díj auditálása, amely növelné a díjazottak rangját és kötelezettségét is. Egyfajta minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, esetleg fokozatokkal (további „versenyzésre” serkentve a már díjazottakat).
Amennyiben az auditálásnak köszönhetően léteznének minősítetten „Családbarát munkahelyek”, bizonyos pályázatoknál (pl. EU-s fejlesztési támogatások, közbeszerzési pályázatok) előnyt jelenthetne ez a tény a pályázó szervezet esetében (pluszpont adása), és ez gazdaságilag is motiválná a céget a díj elnyerésére, hiszen hosszú távon gazdasági előnye származna belőle.
A pályázat rendszerének átvizsgálása és felülvizsgálása, megfelelő monitoring: csak valós és tartós intézkedések megléte esetén lehessen elnyerni a díjat, ne „önbevallás” alapján. A díj legyen megújítható és visszavonható.
A pályázati és értékelési szempontok átvizsgálása, mivel a jelenlegi rendszerben túl szélesek a kategóriák, szinte minden potenciális pályázó beleférhet valamilyen szinten. Valamint bizonyos kategóriák (pl. képzés) nem egyértelműen a munka és magánélet összeegyeztetését célzó intézkedéseket tartalmaznak.
A CsbM-díj kommunikációjának javítása, hatékony kommunikációs kampány: többen tudjanak róla, többen pályázzanak, legyen presztízse a díjnak, ha anyagi jutalom nem is jár érte.
A magyarországi és külföldi jó tapasztalatok, intézkedések (best practice) összegyűjtése és közzététele a díjat meghirdető minisztérium honlapján.
A kutatás általános összefoglalóját itt találod. A politikai döntéshozók és a cégvezetők véleményéről itt olvashatsz további részleteket.
Szólj hozzá: Szakmai ajánlások a Férfibeszéd kutatás alapján
A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezz be az oldal jobb felső sarkában található Bejelentkezés boxot kitöltve. Amennyiben nem vagy még regisztrált felhasználónk, a hozzászóláshoz itt regisztrálhatsz!