Interjú Pataky Attilával...
Valószínű részeg volt, meg akkora hülyeségeket beszél, hogy erős a gyanú, maga sem gondolja komolyan, de ez az ostobenkó macsóság eltűnhetne végre.
A délszláv beavatkozással viszont egyetértek, ugyanis az orrunk előtt folyt majd 10 éven át a nők, férfiak, gyermekek megerőszakolása és kinyírása, aminek a bombázás igenis véget vetett. Sajnálom, de a tőlünk délre HÁBORÚ VOLT és ezt tőlünk délre folyó háborút igenis a bombázás állította meg, és az vetett véget neki. A különbség az, hogy Irakban épp nem volt háború, hanem egy puhuló diktatúra, és mig Irakba be akartak vezetni egy rendszert (exportálni akartak egy nyugati tipusu demokráciát mindenáron) addig itt tőlünk délre csak meg akartak állítani egy már 10 éve folyó öldöklést, és ezt nagyjából sikerült is. Én maximálisan egyetértek a délszláv beavatkozással. Nem a békébe avatkoztak be és csináltak háborút, hanem ismétlem egy 10 éve folyó háborúba avatkoztak be, ás állították azt meg.
Ez a 100 000 valószínűleg, az Iraq Body Count website-ra hivatkozik, amely nem az Iraki emberi veszteségeket számolja, hanem médiafigyelést végez, és gyűjti a legalább két különböző (többnyire nyugati) médiában jelentett haláleseteket. Nos, ez van körülbelül 100 000 körül jelenleg. És előszeretettel hivatkoznak rá hivatalos személyek, maga Bush is amikor ca 30 000-nél járt ez a szám.
Az egészből igazából annyi releváns ezen a helyen (tűsarok), hogy megint főleg a nők, jelen esetben az Iraki nők veszítettek a legtöbbet.
Én egyébként nem kívánom Bush halálát, sem senki máséét.
Ő egyébként is csak a kirakat figura. Clinton talán jobb volt, aki megmutatta, hogy Európát is meri bombázni, ha kell (ha nem), itt a szomszédunkban? Jó volna, ha ezt az erőpolitikát egyszerűen a férfiak mellveregető majomviselkedésére írhatnánk. Bár nyilván van összefüggés, de Condoleeza Rice például a libanoni lakosság tavalyelőtti bombázását szülési fájdalmakhoz hasonlította.
Madeleine Albright szerint pedig az a félmillió 5 éven aluli gyermek halála, ami az iraki szankciók ára volt, megérte (was worth it).
Szóval az emberség, humánus nézőpont nem a nők kiváltsága.
Azt nem értem, hogy a beavatkozás előtt, előttem teljesen világos volt, hogy az amcsik átlátszó ürügyeket találnak ki a háborúhoz, és hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni és pláne nem lehet egyszerre több közelkeleti fronton harcolni...
Nem értem, hogy elég értelmes emberek a környékemen beavatkozáspártiak voltak, és egyszerűen fel nem foghatom. hogy nem látták, hogy ez hova vezet, mert én tisztán láttam!
Tényleg nem értem.
Most meg arra hivatkoznak, hogy azért nem lehet eljönni, mert még rosszabb lesz az ott élőknek. Valóban, biztos hogy lesz egy időszak, amig folytatódik még az öldöklés, ezt sajnos nem lehet megúszni, mert az amcsi háború kiengedte a szellemet a palackból. A Szaddam féle diktatúra egy már puhuló diktatúra volt, amit nyomásgyakorlással kordában lehetett volna tartani, sajnos a Bokor család a személyes vendettájába beleráncigálta az egész világot, az amerikaiakat meg tönkre tette. Nem tudom hogyan fognak kimászni a teljes külpolitikai és belpolitikai csődjükből.
"Viszont nem hazáról van itt szó, hanem olajról, pénzről, zsákmányról." Igen. Bush-ról is egyetértünk. Na őt pl. nem sajnálnám, ha valami látványos halálnemmel kéne búcsút venni tőle.